Zsonglőrök

A zsonglőr mutatványának alapja a ritmus, ezért produkciójának meghatározó kelléke a zene.

A zene és a látvány eggyé válik:



Produkciók normál hangszerekkel:

Dadogás

Mivel a dadogás lényegében a beszéd rendezettségének zavara, az ütem és ritmus felbomlása, ezért a legjobb ellenszere az éneklés, a zene).
Ennek aktuális példája A király beszéde című, Oscar-várományos film, melyben a leendő uralkodó folyékonyan tud felolvasni a Hamletből, miközben fülhallgatóból hallgatja Mozart zenéjét:


A nevét eldadogni alig tudó Farkas György gördülékenyen reppelte el történetét:


Tanulságos a sikeressé vált dadogós Scatman John esete: „A scattelés által a legnagyobb fogyatékosságomból a legnagyobb erényemet kovácsolom”.



Különleges gitárok




Reklámspot

A Rudolf Péter főszereplésével készült MindigTV Extra tavaszi reklámspot werkfilmje:

Macskaduett

Gioachino Rossininek tulajdonítják, pedig csak az Otello című operájának részleteit is felhasználva írta a tréfás duett két macskára G. Berthold álnéven egy angol zeneszerző 1925-ben.
Íme néhány a Macskaduett számtalan feldolgozása közül:

Egy autentikus előadás:
(Az ének 1 perc után kezdődik)


A legnépszerübb változat hazánkban:


A legélethűbb előadóktól:

A legellentmondásosabb:

Vizuális zene


Bendzsó

A magyar zenei életben a bendzsó ritkán hallható hangszer, viszont a bluegrass és a dixieland-együttesekben a nélkülözhetetlen.

Ezen a felvételen Steve Martin komikus, színész is zenél:


Teljesen más műfajt képvisel Otis Taylor jazz zenész és együttese:

Cecilia megfiatalodott

A „Cecilia" című dal Simon & Garfunkel 1970-es lemezfelvételén jelent meg először:


Néhány napja Paul Simon egy show-műsorban énekelte szerzeményét a műsorvezetővel és a Stomp együttes kíséretével; Cecilia 40 év elteltével ütősebb , mint valaha!

Bakelit-lemez

Nincs szíved megválni a régi, elkopott, megrongálódott bakelit-lemezeidtől?
Használd másra!


Készíts belőlük művészi alkotást, mint Jean Shin.


350 lemezből verandát építhetsz.
(Via Treehugger)

zenés hullámvasút

A zene megjelenítésének érdekes módja: a zenekar első hegedűsének kottájából készített, és azzal tökéletes szinkronban haladó hullámvasúton utazhatunk végig a zeneműrészleten.

Erdei xilofon

Az eredetileg fából készült xilofont sokféle változatban használják.

A legkülönlegesebb egy mobiltelefon reklámkampányához készült.

A természetes anyagokból felépített, természeti környezetben megszólaló „hangszert” -a természetvédők kivételével- mindenki örömmel megcsodálja:


Így készült a monumentális építmény:


A "kigolyózott" dallam eredetije: Bach Cantata 147, "Jesu, Joy of Man's Desiring."




Zenei párbaj

A párbaj két (esetleg több) személy kölcsönös megegyezésén alapuló küzdelme, ami életüket, testi épségüket veszélyezteti.
A zenei párbaj ezzel szemben nem fegyverrel pusztít, hanem hangszerekkel alkot.

A zenei párbajok széles skálájából elsőként olyant választottam, ami felidézi a vérre menő küzdelmek hangulatát.
A virtuóz gitár-duel a Crossroads című film fergeteges jelenete:

A filmbeli párbaj érdekességei itt olvashatók: Music and guitar duel

Ez egy különleges "gitár-párbaj":

A csönd zenéje

John Cage zeneszerző, zenész, teoretikus, a 20. századi kísérletező avantgárd egyik legérdekesebb alakja.
1952-ben "komponált" 4'33" című, világhírűvé vált mûvében egyetlen zenei hang sem szólal meg; a csendet csak a közönség töri meg időnként.
Íme az alkotás William Marx zongoraművész előadásában:

Rejtélyes Beatles akkord

George Harrison’s 12-húros gitárján megpendítette az "A Hard Day’s Night" című  film/dal nyitóakkordját, és ezzel elindította a négy évtizedig tartó rejtélyt; nem lehetett rájönni, hogy pontosan milyen hangokat szólaltatott meg.
Végül egy matematikus (amatőr zenész) oldotta meg a „feladatot”.
Ha érdekel, nézd meg Jason Brown tanulmányát és az alábbi videókat.




Metal

A metál keményen bezúzta magát a zenei műfajok közé és több ágon hódítja rajongóit.
Ezen irányzatokból kaphatunk rövid, érdekes ízelítőt: