Az embert kezdetben a természet, a természeti jelenségek, valamint a saját és más élőlények hangjai vették körül. Akusztikai környezetünket akkor még nem szennyezték a ma már domináló géphangok.
Az első zeneszerszámokat ütéssel, rázással szólaltatták meg, majd a szél és a víz erejét is felhasználták.
Az ókori eredetű szálhárfa - ami Aeolusz-ról, a görögök szél-istenéről kapta az eolhárfa nevet – egy fadobozra feszített, egyforma hosszú, de különböző vastagságú húrokból állt, és a levegő mozgására, fuvallatára szólalt meg.
A víziorgona (hidraulisz) szintén ókori hangszer, és a víz energiájának felhasználásával működtette az orgonasípokat megszólaltató fújtatót.
Az egyetlen ilyen ókorból fennmaradt hangszer a 228-ból származó aquincumi víziorgona.
Az olasz zeneszerzőről, Giuseppe Tartiniról mesélik, hogy álmában szerződést kötött az ördöggel, felébredve pedig egy csodálatos szonátát vetett papírra:
Sonata for Violin and Continuo in G minor, 'Devil's Trill'
Egy éjszaka azt álmodtam, hogy az ördög alkudott a lelkemre.
Minden sikerült nekem; újdonsült szolgám csak úgy leste kívánságaimat.
Hirtelen ötlet sugallatára kezébe adtam hegedűmet, hadd lássam, hogyan boldogul vele. Legnagyobb meglepetésemre tökéletes biztonsággal kezdett játszani egy szonátát, amelynek nagyszerűsége legmerészebb képzeletemet is felülmúlta.
Teljesen magával ragadott; lélegzetem elakadt, s ekkor - felébredtem. Felkaptam a hegedűmet és megpróbáltam utánozni azt, amit az imént hallottam. De hiába.
Akkor írtam Az ördög szonátáját, amely bár a legjobb valamennyi művem között, mégsem érte utol azt, amely álmomban megszólalt...
A híres hadvezér és császár szaglása állítólag fejlettebb volt, mint egy kutyáé; nagyon messziről megérzett és felismert sokféle illatot.
Viszont zenei hallásánál, botfülénél csak péniszének mérete (3,8 cm) volt kisebb.
Ha erősen gondolkodott vagy ha ideges volt, körbe-körbe sétált a szobájában és énekelt, dúdolt egy dallamot vagy hümmögött - de a császárnak annyira nem volt tehetsége a zenéhez és dallamokhoz, hogy soha, senki nem tudta felismerni az adott dalt.