A cikk itt olvasható:
Reflektorfényben (Szórakoztató Zenészek, 1978 (4. szám)
Szórakoztató Zenészek 1962-1991
A Szórakoztató Zenészek az Országos Szórakoztatózenei Központ időszaki lapja volt, az elsősorban a hazai és külföldi vendéglátóiparban tevékenykedő szórakoztató zenei szakma érdekvédelmi és hírlapja.
A még elérhető legkorábbi lapszám 1962-ből:
Ennek első oldalai itt olvashatók:
Szórakoztatózenészek tájékoztatója, 1962 (9-12.)
Egy későbbi címlap:
Viva La Vulva
... és az eredeti zenéje (Camille Yarbrough: Take Yo Praise):
We've come a long long way together
through the hard times and the good
I have to celebrate you baby
I have to praise you like I should
you're so rare
you're so fine
I'm so glad your mine
you're so rare
you're so fine
I'm so glad your mine
you make me glad I'm a woman
cause your a feeling thinking man
and anytime I know your needing
I'm going to please you every way I can
Szállodai körkép - 1984.
 |
| Botos Tibor és Esze Jenő |
Elolvasható itt, a Szórakoztató Zenészek oldalán is.
A cikk szövege:
Fővárosunk az utóbbi években több reprezentatív szórakozóhellyel gazdagodott. E zenés üzletek főként az egyre jobban kiteljesedő szállodaprogram keretén belül működnek és néhány év múlva bizonyára úgy belesimulnak és beleilleszkednek a régebbi, neves szórakozóhelyek sorába, mint ahogy az Írásomban szereplő „jó öreg” Astoria is, amelyik több évtizedes kora ellenére is ifjú maradt.
Elsőként az Atrium Hyatt Hotelt kerestem fel. Elragadtatással kell beszélnem erről a szállodáról, mert véleményem szerint egyedülállóan különleges.
Az átriumszerűen kiképzett belső tér adta lehetőséget remek érzékkel használta ki a szálloda vezetősége, amikor úgy döntött, hogy Kecskés Sándor „A” kategóriás klarinétost, valamint Badi József „B” kategóriás zongoristát alkalmazza. A nyitás óta együtt dolgozó két zenész régebben egészen más műfajban játszott, de az itteni igényeket figyelembe véve, áttért a szalonzenére. Jelenlegi stílusukat elfogadtatni elég nehéz feladatot jelentett, de kiváló felkészültségük eloszlatta az előítéleteket. Tavasszal Norvégia, vagy NSZK az úticéljuk ugyan, de a szerződésük lejártával, visszajönnek a Hyattba.
A következő színhely ugyancsak az épületen belül lévő Balaton bár. A belső tér ebben az esetben szintén egyéni. A barna és fehér tónusok váltogatják egymást, hálóval bevont szeparék csábítják intim beszélgetésre a betévedt látogatót. A zongora szerényen meghúzódik az egyik sarokban, pedig megérdemelné a nagyobb figyelmet, ugyanis kiképzése lehetővé teszi, hogy a vendégek körül üljék és ily módon kerüljenek még szorosabb kapcsolatba a szétáradó muzsikával, melynek szakavatott tolmácsolója Biró András „A” kategóriás zongorista.
A rendszeresen Svájcban is játszó muzsikust mindig visszavárja a szálloda vezetősége. Bíró András ottjártamkor örökzöld slágerekkel szórakoztatta a főleg külföldiekből álló közönséget. Meg kell jegyeznem, hogy akkor még nem telt meg kellőképpen a helyiség és talán ezzel magyarázható, hogy Bíró András, feltételezett rutinjához képest szerintem nem aknázta ki a játékában rejlő lehetőségeket.
A Hotel Fórumban az elegancia hasonló, de a stílus egészen más. Míg a Hyatt levegős, amerikai szellemben épült, addig a Fórum hagyományos klasszikus vonalat képvisel. A zöld növényzettel díszített Silhouette étteremben Farkas Lászlóné „B” kategóriás zongorista játéka magán viseli képzettségének jegyeit, előadásmódja a hely szellemének megfelelő. Elmondja, hogy ilyen körülmények között nagy örömmel játszik a vendéglátóiparban. Ha teheti külföldi, útjai során számos kottával dúsítja már eddig is gazdag gyűjteményét. Ilyen módon elérte, hogy jelentős számú, rendszeresen visszatérő külföldi és magyar törzsvendéggel dicsekedhet.
Szót kell ejteni a remek zongoráról, amelyet Farkas Lászlóné a szálloda vezetőségének kérésére saját maga választott ki. A vendéglátóiparban általában siralmas állapotban lévő zongorákkal szemben tehát még elképzelhetők jó kivételek is. Meg kell említenem az ízlésesen kialakított pódiumot, amely a terem központjában van. A virágokkal is körülvett zongora mögött játszó zongorista dekoratív színfoltja az étteremnek.
A Thermál Szálló, a Margitsziget egyik ékessége, délutáni látogatásomkor telt házzal fogadott. A Margaréta eszpresszóban kéthetes gyógyüdülésük utolsó napját töltő külföldi vendégek szemmel láthatóan élvezték a szombat, vasárnap és hétfőn játszó Garai A ttila, Bárdos László és Gergely Ferenc egyéni hangvételű könnyed játékát. A hét többi napján Torma György „A” kategóriás dobos-énekes és Sasvári Pál „B” kategóriás zongorista dolgozik.
A Hilton Caffe Shop étteremben meghallgattam Esze Jenő „A” kategóriás zongoristát és Botos Tibor „A” kategóriás gitárost. Nehezen tudok elfogultság nélkül szólni e két muzsikusról, mert iskolapéldáját mutatják a szórakoztatás magas formájának.
Esze Jenő elmondta, hogy 7 éve dolgozik a Hiltonban, és ebből 5 éve Botos Tiborral. Ezalatt az idő alatt remekül összeszoktak, és a szálloda összes helyiségében muzsikáltak már. Mind a ketten stúdió tanárok, és egyáltalán nem kívánnak külföldön szerződést vállalni. Muzsikájukról még csak annyit, hogy a szalonzenétől a klasszikus muzsikán keresztül a tánczenéig minden műfajban otthonosan mozognak. Olyan légkört teremtenek a szokásostól eltérő hangszer-összeállításban, melyre feltétlenül odafigyel a világ bármely részéről érkezett vendég is.
A szálloda-program első „nagy öregje" a Hotel Intercontinental. Impozáns épületegyüttese Budapest látképének egyik meghatározója. Ötféle különböző vendéglátó egység található falai között. Ezek egyikében játszik Csiszér Ernő Tamás „B" kategóriás zongorista. Az intim hangulatú, barlangra emlékeztető bárban sejtelmes félhomályban igazi bárzenét hallhattam. Az örökzöld dzsesszmelódiák mellett jólesik a beszélgetés. A vezetőség kifejezett kérése volt, hogy „csak” szóló zongora szólaljon meg, tekintettel a vendégekre, akik sok esetben üzleti ügyeiket intézik.
Csiszér Ernő elmondja, hogy több nyugat-európai országban játszott már, ahol gazdag tapasztalatokat szerzett, és repertoárjának szerves részét képezik a külföldről hozott számok. Egyébként ő Szabó „Józsi” tanítványa, és ez érződik könnyed játékán. Munkájával nemcsak a vendégek elégedettek, hanem a szálloda vezetősége is.
Az Astoria bár a maga pezsgő, mozgó, vibráló, lüktető életével „igazi” pesti szórakozóhely. A zenekar kitűnő, a műsor remek, az énekesek rutinosak, a táncosnők „szokásosak”, s a közönség élvezi ezt a kavalkádot. E hangulat elérésében jelentős szerepe van a zenekarnak. Tagjai: Boros György billentyűs, ifj. Brunner György dobos, Szuhai János gitáros-szaxofonos és Várszegi János basszusgitáros.
Kitűnő műsorkisérők, együtt élnek a szereplőkkel, játékuk összeszokott. Hét éve együtt ez a csapat. Kitűnő reklámok találhatók a zenekarról kint a kirakatban. Van azonban egy apró szépséghiba, mely mellett nem mehetünk el szó nélkül: nagyon nagy a differencia a műsorban fellépők elegáns ruhája és a zenekar — mondhatnám — „lezser” öltözete között. Ugyanis mind a négyen másfajta ruhát viselnek. Úgy érzem, egy ilyen frekventált budapesti bárban feltétlenül nagyobb eleganciát várna az idejáró vendég.
Budapest vadonatúj szállodája a Hotel Flamenco. A régi Sport Szálló helyén elegáns szállodát avattak 1983 decemberében. A spanyol szállodalánc tagjaként üzemelő hotel duplájára bővült. Ennek arányában vendéglátó egységei is növekedtek. A La Bodega spanyol borozóban eredeti spanyol táncosnők szórakoztatják a magyar és külföldi vendégeket. A másik igen vonzó tényező az étteremben található. Itt Fóti János öttagú szalonzenekara, igen magas színvonalon, aranyos bájjal, elegáns fehér szmokingban, különleges hangulatot varázsol a vacsorázó hely vendégeinek. Úgy érzem, hogy az ötvenes évek vége felé elfelejtett szalonzene itt újra reneszánszát éli.
Szajkó József „B” kategóriás hegedűs-gitáros és Szaszkó Menyhért „A” kategóriás hegedűs-dobos ezelőtt az Á. H. Z. tagjai voltak. Tézsla Tamás „B” kategóriás bőgős-gitáros régi „motoros” a pályán. Kovács Miklós „B” kategóriás klarinétos pedig egyforma biztonsággal kezeli a klarinétot és az alt szaxofont. Önálló koncert muzsikát is játszanak. Fótiék elmondták, hogy jövőre is várják őket Nyugat-Németországba, de úgy érzik, megtalálják számításaikat idehaza is.
Tapasztalataim — melyeket itt lényegében vázlatosan érzékeltetni próbáltam — az 1983-as év utolsó negyedére vonatkoznak. Azóta néhány változás következett be, de a zenekarok bizonyára máshol is így érvényesülnek a vendégek kedvére, örömére.
Németh László
Szórakoztatózenész vizsga - 37 évvel ezelőtt
Hosszú évek óta nem volt ennyi jelentkező a zenészek kategóriaszerző és -javító vizsgáira, mint az idén. Több mint 440-en vállalkoztak, hogy tudásukról és tehetségükről számot adva hivatásos előadóművészi működési engedélyt szerezzenek vagy javítsanak a már meglevő kategóriájukon.
A vizsgázók negyed részének nem sikerült -megfelelő eredményt elérnie.
Mi okozta bukásukat?
Tisztában kell lenni azzal, hogy a vizsgán három alapvető — egymással összefüggő — szempontnak kell megfelelni: a zeneelmélet ismerete, általános zenei felkészültség (hangszeres tudás) és „szórakoztatózenélés” (muzsikálás).
Természetesen mindenkinek más az erőssége, ill. gyengéje, de bármennyire is „érzi” valaki a zenét, ha pl. nem ismeri a szünetjeleket és nem tud lapról olvasni, ugyanúgy nem számíthat kategóriára, mint az, aki bár jó elméletből és ismeri a hangszerét, de fogalma sincs a „szórakoztatózenélésről”.
Néhány további tanulság: népzenészek — főleg a hegedűsök — ismerjék legalább a kötelező nóták, dalok szövegét, mert csak így tudnak igazán „magyarul” játszani.
A dobosoknak „mellékhangszerből” is kell vizsgázni.
Valóban legegyszerűbb — és legcélszerűbb — ezt énekkel teljesíteni, de akinek nemhogy ének tudása, de még énekhangja sincs, az tényleg válasszon magának egy (mellék-) hangszert.
A vizsgázó szakmai rátermettségének és előadókészségének megítélésekor kedvezőtlen hatást vált ki az, ha minden számot, még a saját repertoárt is kottából játsza.
Idén másodszor — de utoljára — volt lehetőségük vizsgázni azoknak a zenészeknek, akik már hosszú évek óta folyamatosan dolgoznak közvetítési területükön ideiglenes működési engedéllyel, de életkoruk vagy iskolai végzettségük hiánya miatt kategóriavizsgára eddig nem jelentkezhettek.
Az 1980-ban és 1981-ben vizsgázott mintegy 200 „kedvezményes” jelentkező többségének C kategóriát sikerült elérnie, néhányan B-t kaptak, de az A kategória követelménye már magasnak bizonyult számukra.
Megállapítható tehát, hogy a magasabb életkor és a rutin önmagában nem jelent magas szakmai színvonalat. Kategóriához (főleg A- hoz és B-hez) lelkiismeretes felkészülés, folyamatos továbbképzés és gyakorlás szükséges.
Hölzer Tamás
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)