Recordio: Otthoni felvételek az 1930-as években

 

Recordio: Otthoni felvételek az 1930-as években


Egy barátomnak tett szívességből indult. Az apja meghalt, és egy gyűjtemény régi lemezt hagyott hátra, kartondobozokban porosodva a hátsó verandán. A barátom megkért engem, aki audiofil vagyok, hogy válogassam át a régi, dohos szagú lemezeket, és tegyem félre, amit akarok, mielőtt a többi a turkálóba vagy a kukába kerül. Elkezdtem két kupacba válogatni őket: törött és nem törött.

Gondosan átválogattam a lemezeket, és rengetegféle anyagra bukkantam. Láttam Elvist, Johnny Casht, a Beatlest, rag time zongoraslágereket, Charlie Pride-ot, Vivaldi és a fox trot zenekari felvételeit, sőt a "Tennessee Waltz" japán változatát is, hogy csak néhányat említsek. Ezek a lemezek nemcsak a zenei műfajok teljes skáláját ölelték fel, hanem az összes lemez méretét és anyagát is. Találtam 45-ös, 33-as és 78-as lemezeket.

Ezeknek a lemezeknek a fizikai felépítése ugyanolyan változatos volt. Bakelit-, acetát-, műanyag- és még kartonlemezeket is válogattam, amelyek műanyag oldalasak játszottak. Aztán rábukkantam egy meglehetősen szokatlannak tűnő lemezre. Egy 78-as méretű volt, de piros volt, és furcsa módon a fekete-arany címkén volt egy hely, ahová valaki ráírhatta a dal címét, dátumát és sebességét. A gyártó neve Wilcox-Gay Recordio Disc volt. Félretettem a lemezt, hogy megtartsam, és folytattam a keresést a maradék lemeztengerben.

Évekkel később újra hallottam a Recordio nevet. Kaptam egy csomagot a bátyámtól, amiben néhány mikrofon volt, amiket apám vett a helyi bolhapiacon Északkelet-Tennessee államban. Egy kicsi, barna fém mikrofonon, ami nagyjából papírnehezék méretű volt, a Recordio név volt feltüntetve. Tudtam, hogy már láttam a nevet korábban, aztán eszembe jutott, hogy az egyik régi lemezen van, amit néhány évvel ezelőtt vettem. Visszabújva a lemezgyűjteményembe, elővettem a piros Recordio lemezt, és észrevettem valamit a lemezkiadón: "Bruce 3. születésnapja, 1950. március 13.". Kíváncsi voltam, hogy találok-e egy olyan gyártót, amely lemezeket és mikrofonokat is gyárt, ezért odamentem a lemezjátszóhoz, hogy meghallgassam, pontosan mi is ez a felvétel. Amint a tű elérte a lemez első barázdáját, hallottam valamit, ami egy kisgyerek madarakkal beszélgetett. A madarak hangosan csicseregtek, ahogy egy női hangot lehetett kivenni, amint azt mondja: "Beszélj velük!", és egy férfihangot, amint azt mondja: "Hány éves vagy, Bruce?". A felvétel csak pár perc hosszú volt, ezért megfordítottam a lemezt. Ezen az oldalon ugyanaz a család tért vissza. A madarak tovább énekeltek, egy kutya ugatni kezdett, ahogy hallani lehet az anya hangját: „Énekeljük el a 'Boldog születésnapot'!” A hangok tompa hangként jöttek a hangszóróból, ahogy az évek során a kosz és a karcolások között játszottak. Elképzeltem, ahogy a magnót bekapcsolják, és otthagyják az asztalon, hogy rögzítse a szobában zajló eseményeket. Biztosan nem lehetett elég tisztán hallani ahhoz, hogy ki lehessen venni a beszélgetést. Ez az otthoni bakelitfelvétel indította el a Recordio világába való kutatásomat.

A Recordio lemezek a Wilcox-Gay Corp. termékei voltak, amely 1910-ben indult egy kisvállalkozásként, amely rádiókat és átíró felvevőket gyártott a michigani Charlotte-ban. Ahogy az üzletük növekedett, úgy bővült a termékcsaládjuk is, és 1939-ben piacra dobták a Recordiót. A Recordio készülék nemcsak lemezeket játszott le, hanem lehetővé tette a felhasználó számára, hogy egy mikrofon segítségével rögzítse magát egy üres lemezre – egy "Recordio Disc"-re. A Recordio gép 78 fordulat/perc sebességgel rögzített tisztességes hangminőséggel. Ezek a gépek AM rádióvevővel is rendelkeztek. Ezzel a funkcióval felvehette kedvenc rádióadásait, hogy azokat újra és újra meghallgathassa. Ezeket a gépeket olyan médiumokon keresztül értékesítették a középosztály számára, mint az Ebony és a Life magazin. A lejátszó/felvevő a zenészek kezébe került, és Johnny Cash és Les Paul is ismert volt ezeknek az eszközöknek a használatáról. A bemutatkozás évében a Recordio készülékből 25 000 darab kelt el, de a nagy gazdasági világválság és a mágnesszalagok elterjedésével a Wilcox-Gay Corp. eladásai csökkentek. 1961-ben a cég Chicagóba költözött, és még két évig működött, mielőtt végül másodszor is csődöt jelentett, és 1963-ban végleg bezárta kapuit.

Ennek a felvételtörténeti darabnak megvan a maga helye az eszközök idővonalán. Csak el tudom képzelni a többi lemezt, amik keringenek a világban, és amelyek nagyszerű zenéket tartalmazhatnak, vagy történelmi eseményeket jegyezhetnek fel. A mai napig nem vagyok biztos benne, hogy ki Bruce, vagy hogyan került a lemez a barátom apjának kezébe, de hallgatás közben tisztán látom magam előtt a régi Recordio gépet, amit Bruce családja állított fel a szobában, hogy dokumentálják a harmadik születésnapját.

Az eredeti cikk:


A zenészvizsgák (OSZK vizsga) és a minősítések eltörlése


Bár a 66/2006. (IX. 20.) GKM rendelet elsősorban a vendéglátóhelyek kategóriáinak eltörléséről és az ártájékoztatásról szól, közvetve nagyon komoly – és a szakmában a mai napig emlegetett – hatással volt a zeneszolgáltatásra is.

A rendelet két fő területen érintette a vendéglátóipari zeneszolgáltatást:

1. A kötelező zenészvizsgák (OSZK vizsga) és a minősítések eltörlése A korábbi szabályozás (a 43/1998. IKIM rendelet) szorosan összekötötte a vendéglátóhely kategóriáját (osztályát) a nyújtható szolgáltatásokkal.
Magasabb (például I. vagy II.) osztályú éttermekben, kávéházakban és éjszakai szórakozóhelyeken élőzenét jellemzően csak hivatalos szakmai minősítéssel, úgynevezett előadóművészi vizsgával (Országos Szórakoztatóközpont – OSZK vizsga) rendelkező zenészek szolgáltathattak 
Amikor a 66/2006-os rendelet eltörölte a kötelező állami kategóriákat, ezzel megszüntette a zenészek kötelező minősítési és vizsgarendszerét is a vendéglátásban.
Ettől kezdve a vendéglátós saját maga dönthette el, kit alkalmaz zenélésre, papíroktól függetlenül (ezt a lépést a hivatásos zenésztársadalom azóta is gyakran kritizálja a minőség hígulása miatt).

2. A "zenei felár" és az ártájékoztatás szabályai A korábbi kategóriarendszerben szigorúan meg volt határozva, hogy melyik osztályú üzlet számolhat fel úgynevezett zenei felárat vagy műsoros felárat a fogyasztás mellé. Mivel a 66/2006-os GKM rendelet az osztályba sorolás helyett az ártájékoztatást tette a szabályozás fókuszába, a zeneszolgáltatás díjazására is ez vonatkozott:

  • Az állam már nem szabályozta, hogy ki és mennyi zenei felárat kérhet.
  • Viszont szigorúan előírta, hogy ha a vendéglátó üzlet a zeneszolgáltatásért vagy műsorért extra díjat, felárat, esetleg belépőjegyet számol fel, arról a vendéget egyértelműen, előzetesen és jól láthatóan tájékoztatni kell (például a bejáratnál elhelyezett táblán és az étlapon). Nem érheti meglepetésként a fogyasztót a számlázáskor a zeneszolgáltatás díja.

Összefoglalva: a rendelet liberalizálta a piacot, kivette az állami minősítést a zeneszolgáltatás mögül, ugyanakkor a fogyasztóvédelem (pontos előzetes tájékoztatás az extra költségekről) felelősségét teljes egészében a vendéglátósra hárította.



Szakma a zenész tevékenység?









A válasz nagyobb betűkkel:

Igen. A személyi jövedelemadóról szóló szabályok alkalmazásában a „zenész” kifejezetten az előadóművésznek minősülő foglalkozások között szerepel, függetlenül attól, hogy a tevékenységet önálló vagy nem önálló tevékenységként végzi. Ez alapján a zenész tevékenység jogszabályi értelemben szakmai/előadóművészi tevékenységként minősül. 

Továbbá az előadó-művészeti szervezetekre vonatkozó szabályok az előadó-művészeti területen „szakirányú felsőfokú végzettség” fogalmát is meghatározzák (beleértve a zenei tevékenységhez kapcsolódó végzettségeket), ami szintén a tevékenység szakmai jellegét támasztja alá.


Meglepő halláspróba:




Vakteszt: ugyanazokat a hangjeleket vezették át rézdróton, majd sáron, végül banánon, és rögzítették őket. Meghallgathatod a fájlokat, és kitalálhatod, milyen különbségeket hallasz.

A teszt működése:

Minden 30 másodperces zenei részletnek négy változata van:

  • Eredeti fájl CD-ről
  • Loop felvétel 180 cm-es professzionális audio rézkábelen keresztül
  • Loop felvétel 20 cm nedves sáron (és 120 cm rézvezetéken) keresztül
  • Loop felvétel 13 cm-es banánkábelen (és 120 cm-es rézvezetéken) keresztül
  1. Válassz ki egy vagy több számot, ami tetszik, és úgy érzed, hogy könnyen meg tudod ítélni.
  2. Hallgasd meg a felvétel mind a négy verzióját, és döntsd el, melyik melyik.

Ebben a Google mappában találod a tesztfájlokat.
FLAC formátum. Veszteségmentes és gyorsabb letöltés.
https://drive.google.com/drive/folders/1hxRL2L_M5O0fD8Ll9Y2dphqQgaeCKW_I?usp=sharing

WAV formátumban, ha nem boldogulsz a FLAC-kal.
https://drive.google.com/drive/folders/1fe8-0kYWexOEveq5DPJ1zqPFP3RQZQ4S?usp=sharing

 
A kísérletről beszámoló eredeti cikk:


Magyar újságcikk:



Esze Jenő - az élő legenda...

 


Valaha létezett egy világ, ahol a zenész szó mögött kőkemény szakmai ranglétra állt. Ahol nem a lájkok száma, hanem szigorú kategóriavizsgák döntötték el, ki léphet Budapest legelitebb szállodáinak színpadára.
Mi történt ezzel a világgal, és mit tanulhatunk belőle mi?

Ebben a rendkívüli epizódban Esze Jenő, a zeneelmélet élő legendája kalauzol el minket egy olyan korszakba, ahol a zene még hivatás, fegyelem és életforma volt. 54 év tanítás, 5 megírt könyv és több ezres repertoár, bármilyen hangnemben – Jenő bácsi egy olyan tudás letéteményese, amely ma már kevés zenésznek van meg.

Miről beszélgetünk ebben az adásban?

  • A Szakma Aranykora: Hogyan működött a rendszer, amelyben heti 6 napot zenéltél a legnívósabb helyszíneken, világsztárok és államfők előtt?
  • A „Hakni” Művészete: Milyen volt a napi rutin, amikor a szállodai munka mellett akár napi 3 fellépést is teljesíteni kellett, minden körülmények között maximumot nyújtva?
  • A Tanítás Szenvedélye: Fél évszázad a zongora mellett – hogyan lehet több generációnyi zenészt alázatra és precizitásra nevelni?
  • Szakmaiság vs. Népszerűség: Esze Jenő őszinte véleménye a mai tehetségkutatókról és a zenei alapműveltség hiányáról a modern médiavilágban.

  • Ez a beszélgetés nem csak egy interjú; ez egy tisztelgés a tudás előtt. Egy emlékeztető mindannyiunknak, hogy a hangszertudás mögött mindig ott kell lennie az elméleti mélységnek is, és az emberi alázatnak.
    Zenészvizsgán...

    Esze Jenő - emlékeim..


Abnormális hírességek

 


Milyen híres embereknek volt zenei abnormalitása?

Számos történelmi személyiség és kortárs művész élt vagy él együtt ilyen állapotokkal. Érdekes módon, míg egyeseknek ez akadályt jelentett (vagy egyszerűen távol tartotta őket a zenétől), másoknál – különösen a zenészeknél – a "rendellenesség" a zsenialitásuk forrása lett.

Íme a legérdekesebb példák kategóriák szerint:

1. Szinesztézia ("Színes hallás")

Ők azok, akik a hangokhoz színeket vagy textúrákat társítanak. Ez a leggyakoribb "pozitív" abnormalitás a zenészek körében.

  • Liszt Ferenc: A híres magyar zeneszerző gyakran zavarba hozta a zenekart a próbákon ilyen utasításokkal: "Kérem, egy kicsit kékebben játsszák!" vagy "Ez mély lila, nem pedig rózsaszín!" A zenészek eleinte azt hitték, viccel, de ő tényleg így látta a hangnemeket.
  • Pharrell Williams: A "Happy" énekese szerint a szinesztézia nélkül nem tudna zenét szerezni. Számára a hangok építőkockák és színek, ezek alapján "rakja össze" a dalait.
  • Billie Eilish: Ő és testvére, Finneas is szinesztéziások. Billie elmondása szerint a "Bad Guy" című slágere sárga és vörös színű, és a zeneírás náluk vizuális folyamat is.
  • Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Orosz zeneszerző, aki minden hangnemhez színt társított (pl. a C-dúr fehér volt, a H-dúr sötétkék).

2. Amúzia és Ritmus-süketség (Botfülűség)

Akiknek a zene csak zűrzavar vagy rejtély.

  • Che Guevara: A híres forradalmár súlyos ritmus-süketségben (beat deafness) szenvedett. Híres volt arról, hogy egy tangózenére is képes volt mambót táncolni, teljesen függetlenül a ritmustól. Egy anekdota szerint, amikor a barátai ugratni akarták, elhitették vele, hogy a himnuszt játsszák, ő pedig vigyázzba állt, miközben valami egészen más szólt.
  • Ulysses S. Grant: Az amerikai elnök híres mondása tökéletesen leírja az amúziát: "Csak két dalt ismere. Az egyik a Yankee Doodle, a másik nem."
  • Charles Darwin: Az evolúcióelmélet atyja önéletrajzában panaszkodott arra, hogy bár szereti a zenét, képtelen felismerni a dallamokat, és még a legegyszerűbbeket sem tudja dúdolni.

3. Zenei Anhedónia (Közömbösség/Irtózás)

Akiket a zene nem boldogított.

  • Sigmund Freud: A pszichoanalízis atyja híresen kerülte a zenét. Bár nem diagnosztizálták modern eszközökkel, leírások alapján "zenei anhedóniás" lehetett, vagy legalábbis erős averziója volt. Azt mondta, hogy idegesíti a zene, mert nem tudja racionálisan elemezni, miért hat rá (vagy miért kellene hatnia).
  • Vladimir Nabokov: A Lolita írója így írt a zenéről: "Sajnálom, de a zene számomra csak egy önkényes zajongás... A koncerten csak becsukom a szemem és várom, hogy vége legyen." Ez a klasszikus anhedónia leírása.

4. Zenei hallucinációk és fülzúgás

Amikor a belső hangok átveszik az irányítást.

  • Bedřich Smetana: A cseh zeneszerző (a Moldva szerzője) élete végén megsüketült, és súlyos fülzúgástól szenvedett. Az E-moll vonósnégyesében ("Életemből") a brácsa egy hosszan kitartott, éles, magas E hangot játszik – Smetana ezzel a hanggal mutatta be a közönségnek azt a sípolást, amit ő minden nap hallott a fejében.
  • Robert Schumann: Élete vége felé (valószínűleg szifilisz vagy skizofrénia miatt) zenei hallucinációi voltak. Eleinte "angyali zenét" hallott, később azt állította, hogy Schubert diktál neki dallamokat a sírból, végül a hangok démonivá váltak és üvöltöttek vele.

5. Savantizmus

  • Derek Paravicini: Ő egy ma is élő zongoraművész. Vak és súlyos autizmussal él, nem tudja ellátni magát, nehezen kommunikál, és nem tud számolni. Azonban, ha egyszer hall egy zeneművet (legyen az bármilyen bonyolult), azonnal vissza tudja játszani zongorán tökéletesen, sőt, bármilyen stílusban át tudja improvizálni.