Bár az asztali zene –tafelmusik- mint zenei fogalom csak a
16-ik századtól használatos, a társas étkezések, lakomák hangulatát már a
bibliai időkben is zenehallgatással tetőzték.
Minden korban volt -és ma is van- ezekre az alkalmakra jellemző muzsika, ami vendéglátós- vagy háttérzenének is nevezhető.
Komponistái, előadói elérő színvonalat képviselnek, ezért a
"szakmai" megítélése is igen változatos. Tény, hogy Beethoven is írt,
játszott asztali zenét.
A reneszánsz és barokk korban az étkezés volt a muzsikálás
egyik legfontosabb alkalma.
A főúri udvarokban és a városi vezetők gyakori bankettjein
rendszeresen, a polgárházakban általában csak esküvőkön játszottak asztali
zenét.
A zeneszolgáltatók udvari és városi muzsikusok, illetve
templomi énekesek voltak. Kisebb dáridókon csak egy orgonista vagy lantos
zenélt.
Az udvari és tábori trombitások feladatához tartozott, hogy
az étkezésre hívó jelt elfújják.
